Ennek alapján alkotta meg Firenzében Bartolomeo Cristofori, olasz csembalókészítő az első zongorát 1709-ben. A lágy hangzású hatást úgy sikerült kiváltania, hogy a csembaló pengetőszerkezetét kicserélte, és olyan kalapácsokat tett a helyére, amelyek a húrokat igény szerint kisebb, valamint nagyobb erőkkel is képes volt megütni, így a hang erejét a leütés ereje befolyásolja.
Liszt Ferenc a következőképpen fogalmazott a zongoráról: „A zongorának köszönhetjük, hogy megismerkedhetünk olyan művekkel is, amelyek egyébként alig ismertek, vagy ismeretlenek maradnának, az előadásukhoz szükséges zenekar megszervezésének nehézségei miatt. Viszonya a zenekari muzsikához ugyanaz, mint a metszeté a festményhez: sokszorosítja és mindenki számára hozzáférhetővé teszi; ha színeit nem reprodukálja is, reprodukálja fényeit és árnyékait.”